Kicsit késtem a résszel, bocsánat. Felhalmozódtak a dolgok. Na de nem szaporítom tovább a szót.
Jó olvasgatást :)
*Ethan szemszöge*
Hiába telt jól a nap, egyre csak az járt a fejemben, mi van, ha Reira tényleg a kiválasztott, mi lesz, ha a tanács megtudja, hogy tud rólam?! Mindketten bajba kerülhetünk, sőt, az egész falka bajba kerülhet én miattam.
Mint két kisgyerek kergetőztünk a csöppnyi szigeten, úsztunk a tóban, kacsáztunk. Úgy tűnt a verőfényes napsütést semmi sem szakíthatja félbe.
-Ethan, ezt nézd!- dobott felém Rei egy kisebb méretű kavicsot.
Felemeltem a kezem és a levegőben kaptam el a picike fekete követ. Sima volt, nem pedig érdes, és nyálkás, mint a többi kavics, amit az iszap közül túrtunk elő.
Egy ezüstös írás volt a tetején, mint egy rúna.
-Érdekes. Hol találtad? - sétáltam a lány mögé.
-Itt.-mutatott egy sötétebb iszapfoltra. - de nem volt ott több. csak ez az egy.
Rúnakő, és a tóban hever... érdekes. Réges-rég az emberek még a jósok markában voltak, talán egy közülük, menekülés közben ejtette el.
-Megtartsuk?
-Szerintem eléggé szép... mármint, szívesen elraknám a kagylóm közé.- vette ki a kezemből a követ Reira és elrakta a zsebébe.
-Rendben.-mosolyogtam.
-Éhen halok.-váltott témát gyorsan, nehogy túl kínos csönd telepedjen le ránk.- Farkas éhes vagyok, ha érted mire célzok.-bökött oldalba és a tóba gázolt.
-Ez gonosz volt, ugye tudod?! Ezért minimum egy csiki jár.- utána szaladtam és ismét kezdetét vette a kergetőzés.
Nem volt egyszerű dolgom, Reira lényegesen könnyebb volt, mint én, így nem süllyedt le annyira, fürgébben elugorhatott a próbálkozásaim elől.
Ezt nem hagyhattam annyiba, a becsületem forgott kockán. Erőt vettem és előrelendültem, pont arra, amerre ő állt. Ugrás közben az átváltozásra koncentráltam, a vérem pezsgése következtében hamar farkasbőrben találtam magam, négy lábon érkeztem vissza a tóban, alig pár cm-re tőle.
Elkaptam a ruhája szélét és berántottam a vízbe.
Reira kétségbeesetten markolt bele a bundámba. Próbálta megtartani magát, de lecsúszott és nagyot csobbant a vízben.
-Na kislány?! Nagy még a szád? -bundás fejemet beledugtam a vízbe és kiemeltem a kissé csapzott kisasszonyt.
-Ethan, te barom! - csapott felém. - Megőrültél?
-Nyugodj már le.- leültem és visszaváltoztam. Ezt a folyamatot a mai nap többször is végre hajtottam, hogy Reira szokja a látványt, egyrészt, és a gyakorlás sosem ártott.
Mikor először változtam át nagyon nagy kiugrás volt az erőm és az alak közt, így eléggé megkarmoltam a mesterem. Természetesen nem maradhatott megtorlás nélkül a folyamat. Addig gyakoroltatott, míg egy méteres körzetben biztonságos nem lett az átváltozásom.
Minden alkalommal, mikor ember közelében változom át, jobban kell koncentrálnom, de ez fejleszt igazán.
Rei készült volna, hogy mérgében lefröcsköl, de az eget megrázta egy hatalmas mennydörgés. A napsütést fokozatosan felváltották a közeledő sötét felhők, nem volt túl biztató látvány.
-Szerintem húzzunk innen, de nagyon gyorsan.-pattant fel hirtelen Reira és az erdő fele vette az irányt.
-Igazad lehet... - követtem őt, gyors tempót diktálva átúsztunk a másik oldalra, ahonnan jöttünk. A partra érve már eleredt az eső,és másodpercről másodpercre gyorsabban és nagyobb cseppekben esett.
-Menjünk a barlangba!- megfogtam a kezét, előre siettem, fel a hegyen, a már csúszós sárlavinává vált úton.
A mennydörgések gyorsabban jöttek és egyre nagyobbak lettek. Az égen villámok cikáztak mindenfele. Reira minden egyes élesebb dörgésnél megszorította a kezem, félt.
Percek múlva felértünk a kis barlangba, hátunkat a barlangfalnak támasztva lihegtünk.
-Jól vagy?-fordítottam a tekintetemet a lányra.
-Igen,kösz Ethan.- szája apró pici mosolyra húzódott, a kis huncut.
Az eső odakint egyre jobban szakadt. A látóhatár tippjeim szerint alig egy méter lehet, a villámlások és dörgések pedig kitöltöttek minden percet.
A ruhánk és vele együtt mi is csurom vizes volt, a cipőnk csupa sár. Ha így maradunk megfázunk.
-Reira! Emlékszel még hova rejtettük a száraz fadarabokat?
-Azt hiszem, igen. Elmegyek érte. - hátat fordított és elsétált.
***
- Már húsz perce elment, mi lehet vele? Megnézem! - határozottan indultam a barlang egyre sötétedő részébe, míg nem egy lejtőhöz értem. Emlékszem már, a szárazabb fákat, amiket régen gyűjtöttünk, pontosan az ilyen esetekre, mint a mai, a lejtő végén van.
Csakhogy a lejtő végén kettő fele ágazott az út. A bal végén már nem emlékszem mi van, így jobbra indultam. A lejtő amint lejöttem, véget ért, és egy kellemesen zúgó hang vette át a hatalmat a helyiségben. Ahogy előre haladtam az út már kiegyenesedett és egy medencéhez értem. A medence feltöltő forrása meleg víz volt, és természetes helyen ki is folyt a víz, ez akadályozta meg, hogy a barlangot elöntse a víz. Természetes fényt, a barlang néhány nyitott rése adott, ahol a fényt magukba szívó szentjánosvirágok telepedtek meg, mint a takarékos izzók, egy palotában.
Igen! Már emlékszem! A forrásnál vagyok, az őseim találták meg ezt a helyet, innen derengett. Telente Rei és én ide szöktünk, ha már a tóban nem tudtunk fürdeni.
Most is ott állt. Bent a vízben egy szál melltartóban és bugyiban. A csipkés alsóneműk tökéletesen simultak a testéhez, lélegezőelállítóan szexy volt. A hasa lapos, a karjai vékonyak, de mégsem csontkollekció. Sajnos a melltartó nem takarta egészen a tegnap este nyomait. A kötés még mindig a mellkasán volt. örömmel nyugtáztam, hogy nem vérzett át a kötés, szóval nem lehetett túlságosan mély a seb. Mindettől függetlenül gyönyörű volt! Nem vett észre, szerencsére.
Elmerült a vízben és úszott. Önfeledten, nyugodtan, itt nem bántotta őt a vihar.
Kigomboltam a nadrágomat, lehúztam a sliccemet, levettem a nadrágomat, majd a pólómat és bemásztam én is a vízbe. Nem gondolkodtam, csak vezetett a szívem.
Lassú léptekkel mögé sétáltam és átöleltem. Kezeim a köldöke fölött fonódtak össze, az arcomat a nyakába fúrtam.
Csak álltunk és egymás szívverését hallgattuk, ahogy elvegyült a víz lágy hullámzásával.
-Ethan...-fordult meg, miközben a nevemet suttogta. - Én féltem, el-el kellett ide jöjjek. Itt megnyugodtam, nem hallottam...-magyarázkodni próbált, de máris potyogtak a könnyei.
Aprócska arcát a tenyereim közé fogtam és a hüvelyk ujjammal, egy apró íves mozdulatot téve letöröltem a könnycseppjeit.
-Ne sírj, ne. Nyugi. - arcáról, a kezeim a kiengedett hosszú vöröses hajába
-Sajnálom.-mellkasomhoz érintette a homlokát és halkan szipogott.
-Nincs mit sajnálnod, tudom, hogy félsz és itt elbújhatsz. Ezzel semmi probléma nem volt.
Heves bólogatásba kezdett, de megállítottam az arcát, és végig simítottam a könny és víz egyvelegével áztatott ajkait.
-Reira....-suttogtam.
Megcirógattam még egyszer az ajkát és közelebb hajoltam, egészen közel.Alig pár centi választotta el az arcunkat,éreztem a kis pihegéseit, mellkasa sűrűbben ért az enyémhez, ahogy egyre hevesebben vette a levegőt. Az alsó ajkam hozzáért Reira hideg szájához, és óvatosan megnyaltam az érintett területet, felső ajkam pedig súrolta az övét. A csókunk csak másodpercekig tartott, mert félbeszakította egy rengés.-Mi a franc ez?-húzódott el ijedten Reira.
-Gőzöm sincs, de nem sejtek jót!
A fejezet itt véget érne :) A következőkben újabb izgalmas akció dús részek következnek.
Remélem tetszett, használjátok a chatet és a megjegyzések rovatot ^^
Köszönöm még egyszer a HAT feliratkozómnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése