6.rész - A szabadnap - part 1.

Sziasztok :)Köszönöm szépen a 5  követőt. Tudom nem nagy szám, de én örülök minden apró bátorítómnak. :) Köszönöm nektek!
 Meghoztam a 7. rész,mely picit vidámabb hangvételű lesz :) De nem húzom tovább az időt, jó olvasást hozzá.

Hajnali kettő fele jár. Oda kint ködben úszik minden. Nem túl fényes idő, de a hajnali köd jó időt hoz magával. A kitört ablak oldalpárkányán támaszkodtam,és a tájat kémleltem.
Reira viszonylag nyugodtan alszik, mióta lefektettem.

 Jace és a többiek már rég hazamentek, van idejük bőven pihenni, hiszen a mai nap iskola mentes nap. A  tanárok valamiféle konferencián vannak. De nekünk ez csak előny.

Remélem Rei minél előbb felébred, és minél kevesebbre fog emlékezni. Valahogy nincs kedvem elmagyarázni neki a történteket. Túl hosszú és bonyolult lenne nem mellesleg le kellene lepleznem magam. Onnantól viszont bukna a terv. 

Az éjszaka folyamán próbáltam rájönni miért kelhetett annak a démonnak pont Reira... Többször megvizsgáltam a sebet a mellkasán, de semmi furcsát nem észleltem sem benne, sem pedig körülötte.  Egy közepes méretű vágás, amit immáron fertőtlenítettem és bekötöttem. 

-Nem akarom,hogy baja essék.-Reira halk nyögése szakította félbe a gondolat menetemet. Hátra fordultam azonnal, amint meghallottam a hangját. Homokán apró ránc jelent meg, én pedig mellé siettem egyből és megfogtam a kezét.
-Rei, Reira!-szólongattam lágyan.-Minden rendben?

Semmi reakciót nem kaptam. Csak egy egyszerű mondat volt, amit álmában mondhatott ki, biztosan nem ébredt fel.
Legalább is azt hittem, mikor hangos sikításba kezdett és rémültében fel nem ült az ágyban.
-Hé,hé...nyugi!
-Ethan?-nézett rám kérdőn.-Hogy kerülsz te ide? Mi van a  szörnnyel?
Basszus, emlékszik rá. Most, hogy magyarázzam meg neki ezt.
-Nincs semmilyen szörny itt. Nyugodj meg szépen.-próbáltam elhitetni vele,hogy csak álmodta a dolgot. Hátha így megóvhatom a titkom.
-De itt volt, láttam, megtámadott... és...-lenézett a mellkasára, megérintette a pólón át a sebet.
Idegesen túrtam a hajamba, és valami terelő témán gondolkoztam, de mind hiába. Reira nem hülye. Előbb vagy utóbb rá fog jönni, pláne akkor, ha még pár ilyen támadás éri.
Megfogtam a kezét és elvettem a sebről.
-Nem számít, már vége van.
-Te, mentettél meg?-kérdése félénk volt és visszahúzódó, mint aki nem hiszi el, hogy meg tudom őt védeni. Ismer évek óta, tudja,hogy képes vagyok megvédeni bárkit! 

Válaszom egy aprócska bólintás volt csupán. Nem akartam nagy dobra verni.
-Köszönöm.-mosolygott és keze ezúttal az arcomra vándorolt és megsimogatta a kissé borostás részt.
-Aggódtam érted.
-Hogyan győzted le? A nagyi? Neked nem esett bajod? És mégis mi ez a póló rajtam?- elvette a kezét az arcomról és apóló szegélyénél fogva felemelte picit az anyagot.
-Az most nem számít, hogy győztem le, a nagyid bent van a városban, hagyott neked üzenetet és az én pólóm van rajtad. - válaszoltam a sorban jövő kérdésekre.
-Te levetkőztettél?
-Nem volt rá szükség. A dé....Szörny letépte rólad a pólót. Csak nem akartam,hogy megfázz a törött ablak miatt. Hűvösek az éjszakák.
-Már emlékszem.-arca leírhatatlan volt,  szemében láttam, hogy lepörögtek előtte újra az események. Emlékezett mindenre. De a komorság nem tartott sokáig. A párna amin az eddigiekben aludt, most felém repült.
-Perverz!-nevette el a szó végét, én pedig könnyedén kitértem a repülő párna elől.
-Jól leplezem, tudod.
Reira nevetni kezdett, meglepett mennyire gyorsan magához tért. Iskola időben ennél jóval lassabb szokott lenni. Rendszerint a busz  a busz úton jön beszédes formába.
Igazi csaj, be nem áll a szája.
-Mennyi az idő?
-Hajnali kettő.
-Úristen! Aludnom kell.-bújt vissza az ágyba és nyakig betakarózott, ám mégis  vacogni kezdett. Mikor felült az ágyban a matrac kihűlt azon a  területen, amit nem érintett a teste, így most fázott a kisasszony.

-Na gyere.-bebújtam mellé az ágyba és hagytam, hogy ő mellkasomhoz bújva pihegjen tovább reggelig.
-Köszönöm Ethan...-motyogta  félig már álmában.

                                                                                              ***
A Nap sugarai már megtámadták a szobát, csatájukat a sötétséggel szemben  gond nélkül megnyerték. Az árnyak félve hátráltak meg az érkező napsugarak elől.
Egy rigó szállt a közeli fenyő ágára és víg dalba kezdett.
Ez a dalocska volt az ébresztőm.
Teljesen kiment a fejemből, hogy Reirával egy ágyban aludtam el. Nem igazán volt tervbe véve ez.
Lassan nyitottam ki a a szemem, mert a hirtelen fény bántó volt még.
Pár perc alatt teljesen megszoktam a világosságot, és indultam volna,hogy hazamenjek, de hát valaki rajtam feküdt és még nagyban aludt, akár egy mormota.
Nem akartam felkelteni, mivel nehéz éjszakája volt,de nekem indulnom kellett volna.Így is túl sokáig maradtam.

-Szia.-nézett fel rám a kék szemeivel.-Egészen kényelmes párna vagy, tudtad?-kuncogott.
-Most már igen-féloldalas mosoly jelent meg az arcomon.-Mennem kell.
Reira lemászott rólam én pedig kikeltem az ágyból.
-Nem csinálunk ma valamit együtt?-tette fel a kérdés hirtelen.-Nincs suli és gondoltam...lóghatnánk együtt. Elmehetnénk a tóhoz.
-Nem is tudom.-vakartam meg a fejem hátulját.-sok a dolgom és apám sem tudja, merre járhatok.
-Apád sosem volt az a típus, aki aggódna miattad.
-Igaz, de attól még sok a dolgom.
-Ethan ne csináld már. Sok mindent meg kellene beszélnünk.
Igaza volt. Tényleg felhalmozódtak a dolgok. Talán most jött el az az idő, hogy nem titkolhatom tovább, hogy mi vagyok. Ha valóban emlékezik a tegnap este történtekre meg kell mutatnom neki.
-Rendben.-egyeztem bele nehéz szívvel.
Őrültséget csinálok. Bajba sodrom magam  és a falkát is.

-De előbb.-kezdett bele -el kell mondanod mit történt. És le kell menned a földszintre,amíg elkészülődöm.
-Lent találkozunk!-rövidre zártam a témát,mielőtt még bármit kikotyogtam volna.
Eleget téve az állításomnak elindultam lefele. A nappali Rei szobájához képest sértetlen volt,és sokkalta melegebb. 

Utam nem a nappaliba vezetett, hanem a konyhába. Farkas éhes voltam. tegnap csak egyszer ettem, és az átváltozások általában sok energiát igényelnek. A hűtőben találtam almát és nutellát. Kezdetnek megteszi,kalória bomba az biztos. 

-Jó leszek így?-szólt egy hang a hátam mögül.
Megfordultam, és Reira ott állt előttem. Gyönyörű volt, nem mutatkozott rajta semmi a tegnap történtekből. Legalább is kívülről nem...
Reira kék, buggyos,hosszú ujjú felsőt viselt, ami tökéletesen takarta  a bekötözött sebet. A pólóhoz  fekete szűk farmert vett fel és egy igazán elegánsnak mondható fekete, lapos talpú cipőt.
-Egy erdei sétához?! Túl jó.-mosolyogtam. -Kérsz enni?
-Nem köszi.
-Jól van, ez esetben, menjünk.-elraktam a nutella maradékát és kinyitottam a lány előtt az ajtót.
Mindketten kiléptünk a házból. A verandán megcsillant a nap, ami fel tükröződött ránk. A napsugarak kicsit felmelegítettek minket.
Délelőtt tíz óra fele járt az idő, így még kicsit hűvös volt. Pár óra múlva azonban már bátran fürödhetünk a tóban....Ha úgy alakul.
Sétánk kezdete néma volt. Csak ballagtunk egymás mellett befele az erdőben, egyenesen a barlang felé, aminek tövében ott van a  kis tavunk.
Az erdő csendes volt ilyenkor. A madarak elvétve daloltak csak, még ők is csak ébredeznek. A többi állat, a reggelijét tölti el ilyen tájban. 

A végtelen szótlanságot Reira törte meg.
-Elmeséled akkor?
-Mit?
-Hát,hogy hogyan űzted el a szörnyet.
-Jólvan.-suttogtam.-Kezdjük talán ott, hogy az a szörny egy megadémon volt. Egy nagy és hatalmas lény. És nem űztem el. Eltűnt magától.
-Ezt az indián is mondta. - nézett rám a lány,úgy, mintha értettem volna mire céloz.-A, az álmomban... Egy indián volt benne. Illetve az a lelkem volt, legalább is ő azt mondta, és volt benne erdő, és lidércek és mesélt Sátánról.Furcsa volt.
-Mit is mondott pontosan?-ha Reira találkozott a lelkében élő segítővel, akkor többet tud, mint gondoltam volna. Úgy látszik a farkashoz hű segítővel találkozott, következtetve az indián alakból...
-Hát, hogy vannak lidércek és engem akarnak és a farkasok védenek meg majd, mert ők a Hold szolgái. Meg beszélt valami pecsétről, és hogy feltörték. A lelkem teljesen tükrözte Redhood-ot. A tó, az erdők,minden olyan volt, mint itt.-mutatott körbe.
-Ez nem jó, ez nagyon nem jó.-ingattam a felem balról jobbra.
-Jól van és elmondtam mindent amit tudok.Most te jössz!
Miközben Rei mesélt odaértünk a tóhoz,felette egy kis sziklás hegyecske magasodott, a hegy tetején pedig a barlang.
-Mutatok valamit. De ígérd meg,hogy nem fogsz megijedni.- tettem a kezem a vállára.
-Nem fogok. - bólintott aprót Rei.
-Rendben.-hátrébb léptem pár lépést.
Megfeszítettem az izmaimat,a belső farkasra koncentráltam. A vérem már pezsgett is. Az átváltozás olyan mértékűre sikeredett most, hogy letépte a pólóm.
Amíg négy lábra nem ereszkedtem Reira elkerekedő szemét figyeltem.

-Ethan, te?!-kapta a szája elé a kezét.-Jesszus, te farkas vagy! 

Immáron fekete bundás, béta farkasként néztem a lányra, akinek a hasáig értem.
Piciket nyüszítve előre nyújtottam a mellső két mancsom és odakúsztam Rei lábaihoz. Felnéztem rá, ő pedig le rám. 

-Most...mire gondolsz?- kérdeztem, miközben lehasaltam a földre.
-Hogy jól átvertél, na meg,hogy édi vagy. -vakargatta meg a fülem tövét, mintha egy pincsi kutya lennék. - Olyan kis szőrös vagy.
-Farkas vagyok, nem lehetek csupasz!  Na álljon csak meg a menet...Te érted amit mondok?
-Persze, hiszen eddig is értettem. Miért? Ez rossz? -Az emberek általában nem értik amit mondunk.- ültem föl. -Te szóltál hozzám legelsőnek.-tette karba  kezét. 

Teljes mértékben megfeledkeztem arról az általános tényről,hogy az emberek nem értik a farkas nyelvet. Nem tudnak kommunikálni velünk, és azt az álláspontot képviselem, hogy ha tudnának se akarnának.
Összevetettem a történteket. A démon őt kereste, megtalálta. Érti amit mondok neki. Ez csak egy jelenthet.
Ő a kiválasztott. Ám egyelőre nem árulom el neki, meg kell védenem, bármi áron.
-Ethan?-bökdöste a térdével az oldalam Rei.-Elbambultál. Minden oké?
Elegem lett a gondolkodásból, ma csak simán jól akartam érezni magam. Minden féle harc, pecsétek és őrült felelősség nélkül.Itt van velem, vigyázok rá,de most kizárunk minden mást és  jöhet a móka!
Felpattantam, Reira lába közé szaladtam, a hirtelenség következtében a hátamra huppant pont ahogy terveztem és  a tó felé kezdtem száguldani. 

*Reira szemszöge*

Ethan nagyon aranyos farkasként, mi tagadás. De kicsit bánt a tudat, hogy nem mondta el nekem. Hiszen mégis csak a  legjobb barátok vagyunk,mióta világ a világ.
Lehet, hogy valami titok övezi ezt az átváltozásos dolgot?
Jól esett, hogy mellette kelhettem föl, teljes biztonságban éreztem magam a karjaiban, az este után nem szeretnék többet egyedül maradni. Félelmetes volt találkozni azzal a démonnal vagy mivel.

Ethan olyan gyorsan kapott fel és futott velem, hogy azt hittem leesem róla. Ennek megakadályozása érdekében  a nyakán lévő dús bundába kapaszkodtam és ráhajoltam,hogy könnyebb legyen futnia.
Ethan egyenesen hasast ugrott velem a tóba.A vize hideg zuhanyként ért. Nem csoda, hiszen a  víz alatti meleg vizes forrás sokkal beljebb van.  A ruhám egy perc alatt átázott, és a hajam is csapzott lett.  Ethannek nem okozott  nagy nehézséget a velem való úszás a tó belseje felé.
-Elbírsz?-kérdeztem a füléhez hajolva.
-Pihe könnyű vagy. Vegyél egy nagy levegőt,és csukd be a szád amikor morgok egyet.
Úgy tettem ahogy kérte, hatalmas mély levegőt vettem, abban a  pillanatban morgott egyet, és már  le is buktunk a víz alá.
A víz tiszta volt, ahogy eddig mindig. A víz nem marta a szemem,így kinyithattam anélkül, hogy bepirosodott volna.
Pici  különböző színű halacskák úsztak el mellettünk, aranyosak voltak. Sok közülük családokba rendeződve úszkáltak. Anya elől, majd a kicsik, végül apa. 

Ethan a felszínre evickélt velem, és  kirakott a tó közepén lévő homokos szigetre, majd ő is mellém mászott.

Aprócska sziget volt ez, a pillangó szigetnek neveztük el, mert mindig mikor itt jártunk egy kék pillangó pihengetett a virágok ágain. A szigeten nem volt más, csak pár virág, ami megélt a homok laza felszínén.
-Köszönöm.-paskoltam meg az oldalát, akár egy kutyának. 

A rész első fele itt véget ér.Nem sokára hozom a következő részét a fejezetnek :) Remélem a csata mentes, nyugodt fejezet is megállta a helyét  :3 Ha tetszett jelezzétek nekem :)