Sziasztok :) Íme a 7. fejezet, jó olvasást hozzá és Boldog Karácsonyt mindenkinek <3 ( ha addig nem jelentkeznék megint)
Remélem elnyeri a tetszéseteket.
*Reira szemszöge*
Az egyik pillanatban minden szuper és csókolózom azzal a fiúval, akit kiskorom óta ismerek és amúgy a legjobb barátom, most meg rohanok kifele egy barlangból, aminek omladozik a fala.
-Siessünk!-fordult hátra Ethan és gyorsított a tempón.
-Ethan, én nem tudok ilyen gyorsan futni! -figyelmeztettem a fiút és közben kitértem egy felém zuhanó kő elől.
Ethan megtorpant, megfeszítette az izmait és hirtelen átváltozott, egy hatalmas bundás fekete farkassá. Sose fogom megszokni ezt... A legjobb barátom egy istenverte kutya!
-Gyere.
Felmásztam a hátára és már száguldottunk is. Még így is, hogy a hátán voltam gyorsabb volt, mint mikor emberi alakban futott velem. Elképesztő!
Ezt a gondolat menetet egy, az utunkat elzáró szikla törte meg.
-Balra!-kiáltottam ösztönösen, és Ethan már kanyarodott is, a barlang egy másik folyosóján.
Percek alatt kivilágosodott, ahogy a barlang bejárata fele közeledtünk. Már majdnem kint voltunk, mikor egy hatalmas fal darab vált le mellettünk és dőlt felénk.
Fájdalmasan hangzó vonítás hallatszott a barlangban, én lerepültem Ethan hátáról, ki a barlangból és legurultam a csúszós oldalú sáros dombon.
Ő viszont bent maradt, a barlang szája pedig beomlott.
A domb alján végre megálltam, csupa sár voltam, de jobban izgatott Ethan sorsa. Hirtelen felálltam, de ekkor egy hatalmas szúrást éreztem a mellkasomban, pont a kötés alatt és visszaestem a sárba.
Mintha egy forró éles kést forgatnának a sebedben... Sikítottam a fájdalomtól,elviselhetetlen volt. De tudtam, hogy Ethan most nem fog tudni segíteni nekem.
Ki kell találnom valamit!
A fájdalmas szúrás erősödött, míg végül elérte a maximumát, és megláttam miért is fáj.A barlangot, ahová Ethan beszorult immáron fekete lények ostromolják. Biztosan a tegnapi dolgok történései miatt fájhat.
-Bántani fogják.- gondoltam magamban, és hatalmas erőt véve magamon felálltam és rohanni kezdtem a barlang fele.
Beletelt pár percbe míg felértem, ezalatt, mintha ezer halált haltam volna, annyira égetett a seb. A kezembe vettem egy követ és a legközelebbi lény fele hajítottam.
-Na gyere te rusnya fekete bigyó! - kicsit talán viccesen hangozhatott ahogy ezt kiáltom, egy kicsit sem barátságos lénynek, de abban a percben csak ezek a szavak tudtak felszínre törni belőlem.
A fájdalom ellenére szüntelenül dobáltam a felém közeledő fekete valamit, aki, vagy ami nem tűnt boldognak a jelenlétemtől.
Hátrálni kezdtem, amíg kb.: 10 méter utána hátam nem ütközött neki egy fának.
-Basszus...
Már vártam a pillanatot, hogy felfal, megfolyt, vagy bármi egyebet tesz velem.Lehunytam a szemem és arra gondoltam, talán ezzel tudtam segíteni Ethannek, és már csak a jó pillanatokra gondoltam.
Pontosabban a 15 perccel ezelőtti csókunkra.
Meglepettségemre azonban mégsem haltam meg, a támadóm ellenben eltűnt, és farkasos tömege küzdött a többi lény ellen.
Voltak köztük kicsik, nagyok, feketék, szürkék, barnák. Mind egységesen küzdött a gonosz ellen.
Biztosan Ethan barátai voltak. meg fogják menteni őt, így kissé megnyugodván vettem a bátorságom és lenéztem a fájón lüktető mellkasomra.
A kötés teljesen átvérzett, de nem a a megszokott vörös vér folyt belőle, hanem fekete, olyan fekete, mint azok a lények.
A látványtól már felkavarodott a gyomrom. Le kellett üljek a fa tövébe, és nagyokat próbáltam lélegezni.
Minden igyekezetem ellenére a fájdalom úrrá lett rajtam.
*Ethan szemszöge*
A szikla mély vágást ejtett a vállamnál, elég csúnya a seb, és még Reirát is elvesztettem, a beszorulásom pedig a teteje mindennek.
Le ültem és a vágásra koncentráltam, ami percek alatt begyógyult, hála a farkas vérnek. Amint egy gonddal kevesebb lett, jött egy másik.
Démonok!
-A francba! - amint megéreztem nekiálltam kiszabadítani magamat, de a gonosz erők egyre csak gyülekeztek odakint és Reira egyedül van!
-Ethan,merre vagy?-szólalt meg a fejemben egy ismerős hang.
-Jace, pajti. A tónál lévő hegyben, beszorultam! Védjétek meg Reirát!
-Sietünk ahogy csak tudunk. De újoncokkal kell mennem, történt egy kis baleset.- Jace hangja ijesztően visszhangzott a fejembe. Milyen baleset? És én miért nem hallottam róla.
-Rendben.-zártam rövidre a beszélgetést és ismét a kijutásra koncentráltam.
A démoni erők halványulni kezdtek, ahogy Jace és a kis omegák megérkeztek. Megfutamodtak a rohadékok, én pedig pár ifjoncnak köszönhetően kiszabadultam.
-Kösz srácok.- bólintottam elismerés és köszönet képpen, majd Reirát kezdtem el kutatnia szememmel.
Egy fánál feküdt, összegörnyedve, eszméletlenül,körülötte fekete tócsa.
Fekete tócsa! A pecsét!
Nem tétováztam, azonnal oda rohantam és nyalogatni kezdtem az arcát.
-Ébredj fel! Gyerünk!- de nem mozdult. - Ne merj közéjük állni. Reira Swan, tudom, hogy hallasz kérlek nyisd ki a szemed.- láttam, hogy farkasként reménytelen a helyzet, így hát hátrébb léptem és visszaváltoztam. Mit sem számított, hogy egy szál rövidnadrágban térdelek a hideg sárba és démon vérben
A kezemet a feje alá csúsztattam és kiemeltem a sárból.
-Ébredj hercegnőm! - lassan a hófehér arcocskája fölé hajoltam, a szeme csukva volt,aprókat szuszogott,még nem adta fel. Őrült ötlet volt, de hátha vissza tudom terelni a semleges, emberi állapotába... Ajkamat az ajkaira tapasztottam, melyek rettentő hidegek voltak, hüvelyk ujjammal az arcát simogattam és csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel a módszerrel visszabillentem az átváltozásban.
Éreztem a többiek figyelő tekintetét a hátamon, és hallottam Jace utasításait az újoncok felé.
-Nincs itt semmi látnivaló! Menjetek nézzétek meg a sebesülteket!- hajtotta el a "tömeget" a barátom.
Elengedtem Rei-t. Ajkaink lassan szétváltak, és az ölembe fektettem a fejét.
-Mit tegyek Jace? Hogyan óvjam meg? -hangom kétségbeesettebb volt, mint amit mutatni akartam volna a külvilág felé. - A mocsadékok egy lépéssel előttünk járnak! Ha most nem sikerül visszahoznom, belőle is...
-Vissza fogod hozni. -ült le mellém a szürke farkas. Jace sosem változott emberré, ő négy lábon érezte, hogy igazán él. Az egyik legjobb béta volt, ami azt illeti jó esélyei voltak a falka vezér szerepére is. - Ethan, tudnod kell valamit!
Oh, remek. Most jön még egy kis sorscsapás.
-El kell menekülnötök Reirával. Minnél messzebbre innen! Egy kém jelentései alapján kiderült, hogy Marcus és egy terjedelmesebb sereg errefelé tart, hogy elvigye Reirát. Az alfák összegyűjtöttek minden farkast a környékről,és a világ többi tájáról is érkeznek majd. Ez már háború. Megkaptam az omegák és az újoncok felkészítését.- hogy őszinte legyek nem igazán erre a mondanivalóra számítottam. Valami boldogabb hírt jobban tudtam volna értékelni ebben a pillanatban.
-Mégis hova menjek vele?-kérdeztem, miközben szüntelenül Reira arcát simogattam.
- El Redhoodból.Kezdetnek szerintem Kanada megteszi.
-Értem, kösz.
***
Pár óra múlva Reira felébredt, immáron nálunk a kanapén.
Mióta Jace szólt gyomoridegem van, és pakolok, mint egy vadbarom. kell kabát és csizma és zokni, ne felejtsem el a sapkát, a sálat, kell még törülköző és...
-Mi van Ethan? - rázott vissza a valóságba Rei hangja. - Hova készülsz így? -hátrafordultam, nem vacakolt sokat már fel is állt.
-El kell mennünk. Hogy van a sebed? - mutattam az említett, immáron újrakötött rész fele.
-Nem fáj, köszi.
Kivételesen csendes volt az ébredése után. Nem vesztegethettünk sok időt, gyorsan elmagyaráztama történteket Reirénak, persze kihagyva a csók jelenetet, mert hát mégis csak furán venné ki magát, ha bevallanám, hogy eszméletlenül szoktam csókolgatni őt, ezzel szemben szemtől szemben már nehezebb dolgom van.
Szóval kihagytam pár elemet, de a hangsúly most amúgy is a menekülésen volt.
-Jace hagyott nekem egy levelet.Ebben van lefoglalva a szállodaszobánk ahova megyünk és ,őjofej volt. Gondoskodott mindenről.
-Értem én, hogy most veled kell menjek, de mi lesz a nagyival? -Reirának csak a nagyija maradt, így jogos volt az aggódása.
-Biztonságban lesz, Jace különleges csapatkája fogja védeni a házatokat. Nem eshet baja a nagyidnak.
Reira közelebb lépett hozzám és a arcát a nyakamba fúrta.
-Ijesztő ez a sok dolog. Olyan hirtelen jött.- orra a kulcscsontomat érintette, az ott található kis gödröcskébe pedig a homlokát rakta. - Minden egyszerre zúdult rám.
-Tudom. -simogattam a fejét. - De legyőzzük ezt a rohadék Marcust és vége lesz mindennek. Ígérem! Sírásra görbülő szájjal, és szomorú szemekkel nézett fel rám. Annyira aranyos lett volna, ha éppenséggel nem sírni készült volna.
Utáltam amikor sírt, nem az igazi Reira volt.
-Nyugodj meg.- apró orrpuszival bíztattam.
-Én az vagyok, de én akarok megfizetni Marcusnak azért amit velem...illetve velünk tett!
-Rendben kislány, azt hiszed könnyű? Holnap elkezdjük az edzést.-nevettem el magam. Ilyenkor is képes a viccre, vagy ha jobban belegondolok ez talán még sem vicc, hanem bosszú!
-Akkor kezdődjön a küldetés! - húztam be a saját bőröndöm cipzárját.
A téli szünetre való tekintettel megpróbálok több részt feltenni :) Köszönöm, hogy olvassátok!
Kellemes Ünnepeket! <3
Viki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése