3.rész - A tanács.

*Ethan szemszöge*

-Milyen farkast? -öleltem meg a kissé rémült lányt.
-Hát egy farkast! Tudod, négy lábú,szőrös,nagy fehér fogak és kettő füle van. -sorolta a külső tulajdonságokat Rei.
-Nem verted be a fejed feltétlenül? Eléggé képtelen dolgokat mondtál. -mosolyogtam.
-Nem! Tényleg láttam! Ott volt, lent az aulában, a nagy teremben és egy másik sündisznóval harcolt. Harapdálták egymást meg minden. - pici keze nyugtalanul a vöröses hajába túrt. Szeretem a vörös haját, más, mint a többieké, igazán egyedi.-mosolyogtam a gondolatra. Én is más vagyok. Tudom jól, így a barátságunk tényleges, és őszinte tud lenni. Nem úgy,mint másoknál, hogy csak érdekből vannak a másikkal. Nálunk kölcsönös a bizalom.
Várjunk csak! Vörös....Rei haja vörös! -a szemeim nagyra nyitódtak, akár egy kisgyereké aki megkapta élete nagy ajándékát,így már más a helyzet! Engem látott meg. Ő volt az az árny.
-Rei!-fogtam meg a hófehér arcocskáját és közelebb hajoltam hozzá.
Alig pár centi választotta el az arcunkat.
Éreztem ahogy Rei légzése lelassul, majd megnyugszik.
-Igen Ethan?
-Hogy is nézett ki az a farkas?
-Nagy volt, fekete bundája volt... -sorolta az eddig teljesen rám illő tulajdonságokat. - megsebesült! -tekintete belefúródott az enyémbe.

Igen, valóban megsebesült.-érintettem a nyelvem hegyét a szájpadlásomon található sebhez. Épphogy hozzá értem, összerezzentem a fájdalomtól. Még kell pár óra, hogy regenerálódjon a szervezetem.

-Rei-óvatosan megsimítottam az arcát és éreztem ahogy megrándul picit. -Nem láttál farkast, ezt csak beképzelted.

-Nem hazudok! -kiszabadult az fogásomból és mérgesen összevonta a szemöldökeit.-Tudod, hogy sosem hazudnék neked! Láttam, amit láttam. Az egy farkas volt és megsebesült, kövessük a nyomait és segítsünk rajta!-fogta meg a kezem Rei.

- Reira Swan! -emeltem fel a hangom. Kihozott a sodromból, hogy csak engem lenne képes hajkurászni. Miért nem tudja kiverni a fejéből amit látott? - Elég legyen most már! Nem hiszem el, hogy láttál egy farkast és egy sündisznó szerű izét! Ha tényleg láttad és valóban megsebesült, követted volna az állatot! Ismerlek, nem álltál volna ott tétlenül, miközben egy élőlény áll veled szembe védtelenül és megsebezve.

Rei tényleg nem lett volna képes csak állni és várni, ő volt az az ember, aki mindig segített az állatokon. Hihetetlenül nagy szíve van. Igazamat az is bizonyította, hogy miután elmondtam a monológom Reira csak állt, és a földet bámulta.

-Hé, figyelj! Én nem akartam....-kezdtem volna bele de felemelte a a jobb kezét és a tenyerét a mellkasomra rakta.

-Nem!- fejét kínzó lassúsággal emelte fel. Kék szemeivel azén barna szemeimbe nézett.-Csalódtam benned Ethan.

Arra vártam,hogy mondani fog még valamit de ehelyett hátat fordított nekem és elindult lefelé a lépcsőn.

Most biztosan megbántottam. Pedig nem volt szándékos, nekem a létem forog kockán. Megbízom Reiben de, mi van ha valaki mégis csak megtudja a titkom? Nem leplezhetem le a családot, a klánt!

-A francba is! -szitkozódtam és kis idő elteltével elindultam az órámra.

***

A közös óránkon Rei rám se nézett, pedig egymás mellett ültünk. Hiába próbáltam vele beszélni,úgy tett, mintha itt se volnék. Rettentően bosszantott,hogy így viselkedik velem. Mindezt miért? Mert nem hajkurászom vele magam.

-Rendben, ha nem vagy hajlandó velem beszélni, akkor ne beszélj! - becsuktam a könyvem éppen a csengő megszólalásával egyetembe. Bedobtam a táskámba az asztalomon lévő cuccaimat és már ott se voltam. Egyedül buszoztam haza, meg kell mondjam eléggé unalmas volt. Nem volt kivel beszélgetnem, még a házit sem tudtam megírni, mivel egész órán Reit próbáltam kibékíteni.

Haza érve egyből ledobtam a táskám és a hűtő fele vettem az irányt. Farkas éhes voltam, az átváltozás mindig sok energiát igényel, így ezt pótolni kell. Nálam ez nem volt probléma.

-Na lássuk csak miből élünk! - vettem elő egy tálat amin egy nagyobb grillcsirke pihent és egy mellette egy jókora adag sült krumpli. -Tökéletes.- mosolyogtam elégedetten. Az ételt feltettem a pultra, hogy be tudjam csukni a hűtőt, de valaki már becsukta helyettem.

-Nocsak! Pine éhes.- nevetett a falka legújabb omegája, Chase ahhoz képest, hogy a rangsor alján állt eléggé nagy a szája.
-Mit akarsz Chase? néztem rá unottan és közbe kibontottam egy doboz kólát és lassan kortyolni kezdtem a buborékos italt.
-A tanács összehívta az egész falkát.
-Mi?-majdnem rá köptem a kólámat,de persze volt bennem annyi tartás, hogy nem pazarlom az omegánkra az italom. -De hát évek óta nem volt összehívva az egész falka. MI történt?
-Nem tudom.A nagy mester ma edzés közben szólt, hogy járjak körbe és szóljak mindenkinek.
-Értem. Kösz Chase. - veregettem vállba a srácot. - De vegyél vissza az arcodból. Csak 2 hete vagy tag.
-És?-húzta fel a szemöldökeit. -A legjobb leszek, és nem is tudom mit pattogsz, nem is jársz a kiképzésekre.
-Egy bétának?-a tipikus "ki nem nézted volna belőlem, hogy béta vagyok, mi?!"-tekintettel néztem rá.
-Te?Na ne nevettess!-kezdett el nevetni.
-Nem hiszed el, mi? Akkor a kertben 10 perc múlva kertben.-karba tettem a kezem és a konyhapultnak dőltem.- Mi van hülye gyerek? Berezeltél?!
-Soha! Lenyomlak Pine!- az átváltozáshoz is erőlködnie kellett, úgy nagyjából 5 perc alatt sikerült neki. Addig kényelmesen befaltam a csirke combját.
A vérem pezsegni kezdett, ahogy az átváltozásra koncentráltam és másodpercek alatt már a kölyök fölé magasodtam az éden fekete valómmal.

Ugyanis nálunk, farkasoknál a rangunkat a magasságunk is megmutatja. Az alfák a legnagyobbak és a legerősebbek,általában a legbölcsebbek is, de ez az állítás nem mindig igaz. Utánunk a béták jönnek, az olyanok, mint én. Mi már valamivel alacsonyabbak vagyunk, és az erejük és alább maradt az övéktől, de ha az alfákkal valami történne, mi vesszük át az ő helyüket. Alattunk az egyszerű farkasok álltak. Ők vagy megrekedtek itt,mert ennyire futotta az erejükből,vagy pedig lusták voltak feljebb kapaszkodni. A rangsor alján az omegák és a kölykök álltak. Az ifjoncok, még csak most ízlelgetik a farkas lét minden előnyét és hátrányát. Nekik még kötelező a kiképzés, amit maga a nagymester tart.

Mélyen Chase szemébe néztem, aki egyből megtalálta a helyét és fülét farkát behúzva lapított a lábaim alatt.
Rá morogtam, hogy legközelebb tudja hol a helye, de a válasz csak egy aprócska nyüszítés volt.
-Bocsánat.-nézett fel rám miután már mindketten vissza változtunk.

-Most már elhiszed?
-El.-hátat fordított és sietősen távozott a bejárati ajtón.

Miután végeztem a csirkém maradékával leültem tanulni, sajnos nem tudtam rá koncentrálni, ugyan is a fejemben már javában zajlott a falka beszélgetése. Mikor,hova, nem tudja hol lesz.... Millió kérdés és millió válasz...
-Istenem!-becsaptam a matek könyvet és kinyitottam a szobám erkélyének ajtaját.
Szeptember 28.-át írunk, a Hold ma vöröses fényben pompázott a mögötte megbújó Marstól.
Csak bámultam és bámultam az égitestet, mikor vonításra lettem figyelmes. A törzs helyről jött, a nagy főnök volt az.
Lerohantam a lépcsőn a nappaliba, ahol apám már bejárati ajtó kilincsét markolta.

-Velem tartasz?-kérdezte
Csendesen bólogattam és követtem őt a házunk mögötti erdőig. A nagy fenyő mellett besétáltunk és a kis tisztásra érve mind a ketten átváltoztunk. Apám egy egyszerű farkas volt, sosem hangoztatta , hogy cikinek érzi az erő és a rangsor fölényt. Anya halála után összezuhant, csak a munkájának élt. Megfeledkezve rólam, és önmagáról is. Hogy ki is ő valójában...

Percek múltán már egymás mellett rohantunk a kiképzések helyéig, egy erdőmélyi kis tóhoz. Az út nem volt túl hosszú, futva úgy 10 perc. Szerettem futni, a szél bele-belekapott a bundámba,a sebességem elérte a 35-45 km/h -t is, a szemem akár egy sasé.Láttam minden apró ágat a sötétbe, és lazán kikerültem őket.
A tóhoz érve megpillanthattuk a többieket, akik már egy körbe ülve várták a mestereket.
Helyet foglaltam a béták közt, és csendesen vártunk.

Amikor mancsai a sziklához értek, mindenki felfigyelt a megőszült szürke farkasunkra.
-Testvéreim!-morogta halkan. -Veszély fenyegeti a falkát. A démoni teremtmények elszaporodtak, és erejük megnőtt az évek alatt. Más sötét lények az árnyak közt megbújva várják,hogy lecsaphassanak.
Nagyon kell figyelnünk, ha meg akarjuk óvni az embereket. Óva intek mindenkit a harctól,a nála sokkal erősebb démonokkal. Ám létünk nem csak ezen múlik. A napokban fültanúja lehettem egy lidércek közti beszélgetésnek, melyben egy kiválasztottról esett szó. Őseink könyvébe utána néztem a dolognak. 200 évvel ezelőtt a démonok királynője megszállt egy terhes asszonyt, kinek férje egy farkas volt, Az Égiek vigyázzanak rá,egy régi csatában elvesztettük őt.
A gyermek félig démon félig pedig farkas, ám képességeit egy pecsét őrzi, melyről ő maga sem sejt semmit. Az új feladatunk, hogy megtaláljuk a kiválasztottat és megóvjuk a démoni énjétől. A pecsét még nem fedte fel magát, de csak idők kérdése minden. - a nagymester aggodalmas pillantást vetett ránk, majd leült.
-Mégis hogy találhatnánk meg egy ilyen lényt? Akárhol lehet! -szólt az egyik alfánk.
-A gyermek még Redhoodban van, hiszen ide koncentrálódik most a legnagyobb mértékben a démoni energia.
-Hogy törjük fel a pecsétet?-kérdeztem
-Két módszer van! Vagy megöljük,így elveszik a farkasok legnagyobbika, vagy pedig hamarabb találjuk meg őt,mint a lidércek és a farkasok közt eltöltött idő átformálja a pecsétet és a farkas énje fog dominálni,míg végül teljesen el nem pusztítja a gonosz mivoltát.-magyarázta a mester.

-Ki az a gyermek?-kérdezte valaki más.
-Nem tudjuk! Süket vagy Cloud! Ez a feladatunk.- az ifjonc egy kisebb harapást kapott az engedetlensége miatt az egyik átlagostól.

Nem voltértelme a további tanácskozásnak, hiszen a feladatot megkaptuk, most erre kell koncentrálnunk. Mintha egy tűt keresnénk a szénakazalban. Egy gyermek.... egy pecsét....egy küldetés.

-Az Égiek segítsenek benneteket! - vonított fel a nagymester és utunkra engedett mindnyájunkat.
Farkasok százai szaladtak szét a ködös erdőben,nekilátva az új feladatnak.

Remélem mindenkinek tetszett a rész :) Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után.
Hamarosan jön a következő rész.
Sziasztok!